Japán közigazgatási központja, a japán kormány és a császárszékhelye. Egyike Japán 47 prefektúrájának, nem egyetlen városként kormányozzák. Hozzávetőlegesen 12 millió ember – az ország lakosságának 10%-a – él Tokióban, míg a Nagy Tokió Agglomerációban 33-36 millióan laknak, és ezzel ez a világ legnépesebb urbanizált területe.
Mint az ország politikai, üzleti, gazdasági, oktatásügyi és kulturális központja, Japánon belül Tokióban van a legtöbb cég központja, gazdasági intézménye,egyeteme és főiskolája, múzeuma, színháza, vásárló és szórakoztató létesítménye. Rendkívül fejlett tömegközlekedéssel rendelkezik, ez főleg a vonatra és a metróra vonatkozik.
rangsora szerint a világ 18. legélhetőbb városa.Tokió 1964. évi nyári olimpiai játékok után másodszor rendezhetolimpiát, a 2020. évi nyári olimpiai játékoknak fog otthont adni.Tokió a nedves szubtrópusi éghajlati övben fekszik, párás, meleg nyarak és enyhe telek jellemzik időjárását. A legmelegebb hónap az augusztus, ekkor az átlaghőmérséklet 27,5 °C, január a leghidegebb hónap, ekkor az átlaghőmérséklet 6,0 °C. A városban mért legalacsonyabb hőmérséklet -9,2 °C volt, a legmagasabb pedig 39,5 °C.
Az éves csapadékmennyiség átlagosan 1530 mm körüli, havazás csak szórványosan jellemző. Tájfunok is előfordulhatnak, de ezek ritkán pusztító erősségűek.
Tokió a Kantó régióban, a legnagyobb japán szigeten, Honsún fekszik. Központjának koordinátái 35° 41' ÉFSZ, 139° 46' KFH. Területe Ogaszavaraszigetéig terjed, amely a Csendes-óceánon 1000 km-re délkeletre található.
Tokió a Kantó régióban, a legnagyobb japán szigeten, Honsún fekszik. Központjának koordinátái 35° 41' ÉFSZ, 139° 46' KFH. Területe Ogaszavaraszigetéig terjed, amely a Csendes-óceánon 1000 km-re délkeletre található.
Tokió felemelkedése két emberhez köthető: Tokugava Iejaszu sógunhoz és Meidzsi császárhoz. 1603-ban, miután Japánaddig háborúban álló részeit egyesítették, Tokugava Iejaszu Edóba (a mai Tokió) helyezte székhelyét. Emiatt a város nagyon gyors fejlődésnek indult, és hamar a világ egyik legnagyobb településévé vált. Lakossága már a 18. századbanelérte az 1 milliót. Spontán módon vált Japán fővárosává, még ha a császár Kiotót jelölte is ki a birodalma központjává.
263 évvel később a sógunátust megdöntötte két déli prefektúra (Csósú és Szacuma) és visszaállították a császári hatalmat. 1869-ben a névleges vezető, a 17 éves Meidzsi császár Edóba költözött, és a várost átnevezte Tokióra (a tokió szó jelentése „Keleti Főváros”). A város már ekkor politikai, gazdasági és kulturális központ volt, valamint a császár is ide helyezte a székhelyét, így Tokió az ország valódi fővárosává válhatott. Az Edo-kastélyból lett a tokiói császári palota.
Tokiót kétszer rázta meg hatalmas katasztrófa, melyből alig sikerült felépülnie. Először a nagy kantói földrengés 1923-ban, majd a második világháború. Az1945-ös tokiói bombázás majdnem olyan pusztító volt, mint a Hirosimára ésNagaszakira ledobott atombombák együttvéve. Egész kerületek váltak a földdel egyenlővé. Manapság már nem nagyon lehet ezeknek a nyomait látni a városon, de a lakók még mindig viselik a megrázkódtatás nyomait.
A háború után Tokiót nagyon fejlett földalatti- és vonathálózattal építették újjá, amit az 1964. évi nyári olimpiai játékokon mutattak be a világnak. A hetvenes években tovább fejlődött a város, megépült a Sunshine 60 felhőkarcoló és az új, sokszor vitatott repülőtér, a Narita (a városon kívül). A népesség a környező területeket is beleszámítva 11 millió főre duzzadt. A város földalatti- és vonathálózata a világ legforgalmasabb ilyen jellegű rendszere lett, miután egyre több ember költözött Tokióba. A 80-as években a lakásárak az egekbe szöktek egy spekulációs ingatlan-buborék miatt: sokan nagyon meggazdagodtak, de a90-es években a buborék kipukkadt, bankok és magánemberek tömege vesztette el minden pénzét emiatt. Ezután gazdasági recesszió következett, így az 90-es éveket „elveszett évtized”-nek nevezik, és ez a recesszió ma is tart.
Tokiót sokszor erős földrengések rázták meg 1703-ban, 1782-ben, 1812-ben,1855-ben és 1923-ban. Az 1923-as, a Richter-skála szerinti 8,3-as erejű földrengés 142 000 embert ölt meg.
amelyet 1964. október 1-je óta használnak. A lobogón található nap egy stilizált kandzsi írásjegy, amely a város fejlődését szimbolizálja.
A Tokió prefektúra három nagy részből tevődik össze: 23 kerületből (a volt Tokió város), Tamából (Nyugat-Tokió) és a szigetekből.
Tokió szárazföldi része a Tokiói-öböltől északnyugatra fekszik, kelet-nyugati irányban 90 km-ig, észak-déli irányban 25 km-ig húzódva. Keleten a Csiba, nyugaton a Jamanasi, délen a Kangava és északon a Szaitama prefektúra határolja. A szárazföldi részt két részre, speciális kerületekre és Tamára oszlik.
A Tokió prefektúra magába foglalja még a Csendes-óceánban fekvő két szigetcsoportot, az Izu-szigeteket, amelyek majdnem párhuzamosan fekszenek az Izu-félszigettel, valamint az Ogaszavara-szigecsoportot, amely több mint 1000 km-re található Japán fő szigeteitől.
A japán törvények értelmében Tokió metropoliszként (to, 都) van megjelölve. Közigazgatási felosztása megegyezik a többi prefektúrájáéval. Bár egy tucat rész fekszik kisebb területen, ezek is városnak vannak minősítve. Ide soroljuk a 23 kerületet, amelyek 1943-ig Tokió várost alkották, de most különálló, önkormányzó, polgármesterrel, városi tanáccsal és városi jogokkal rendelkező részekként vannak elismerve. Ezen kerületek mellett Tokió körülfog még 26 további várost (市 -shi), öt települést (町 -chō vagy machi) és kilenc falut (村 -son vagy -mura), ezek mindegyike saját önkormányzattal rendlekezik. A lakosok által választott fővárosi és önkormányzati gyűlést a Tokiói Fővárosi Önkormányzat irányítja, amelynek székhelye Sindzsuku kerületben található.
A Tokióhoz tartozó szigetek összterülete kb. 406 km². Lakossága folyamatosan csökken, 2005. szeptember 1-jén 26 000 fő – a népsűrűség 65 fő/km² – volt.
Ez a terület természeti kincsekben és tengeri nyersanyagokban igen gazdag. Mindemellett azonban a szigetek kicsik, földrajzilag izoláltak, pénzügyileg gyengék és javítaniuk kell az életszínvonalt, fejleszteniük kell a tengeri és légi közlekedéstvalamint az orvosi ellátást.
Tokióhoz két szigetcsoport tatozik: az Idzu-szigetek és az Ogaszavara-szigetek. Az Idzu-szigetek amely egy vulkanikus szigetcsoport. A szigetek mind a 9 tagja része a Fudzsi-Hakone-Idzu Nemzeti Parknak, néhányukat az Edo-korszakbanbörtönként használták. Az Ogaszavara-szigetek (vagy Bonin-szigetek) 1000 km-re délre fekszenek Tokió központjától. A szigetcsoportot kb. 30 kisebb sziget alkotja, melyek közül csak Csicsi-dzsima és a Haha-dzsima lakott.
Tokió kerületeitől nyugatra, a metropolisz kisebb városokból és falvakból áll, amelyek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek mint Japán többi települései. Amíg ezeknek a városoknak a többsége csak „alvó városként” funkcionál a Tokió központjában dolgozó munkásoknak, néhányuk rendelkezik üzleti és ipari központokkal. Összefogó néven ezt a területet Tamának, ill. Nyugat-Tokiónak nevezik.
A kerületek: Adacsi, Arakava, Bunkjó, Csijoda, Csúó, Edogawa, Itabasi, Kacusika, Kita, Kótó, Meguro, Minato, Nakano, Nerima, Óta, Sibuja, Sinagava, Sindzsuku, Suginami, Szetagaja, Szumida, Taitó, Tosima
Tokió kerületeitől nyugatra, a metropolisz kisebb városokból és falvakból áll, amelyek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek mint Japán többi települései. Amíg ezeknek a városoknak a többsége csak „alvó városként” funkcionál a Tokió központjában dolgozó munkásoknak, néhányuk rendelkezik üzleti és ipari központokkal. Összefogó néven ezt a területet Tamának, ill. Nyugat-Tokiónak nevezik.
A kerületek: Adacsi, Arakava, Bunkjó, Csijoda, Csúó, Edogawa, Itabasi, Kacusika, Kita, Kótó, Meguro, Minato, Nakano, Nerima, Óta, Sibuja, Sinagava, Sindzsuku, Suginami, Szetagaja, Szumida, Taitó, Tosima
Tokióé a világ legnagyobb városi gazdasága: sok nemzetközi óriáscég, befektetési bank és biztosító társaság központja itt található, emellett Japán közlekedési, televíziós és információs központja is. GDP-je eléri a 1,315 milliárd dollárt, ami több mint Kanadáé, Dél-Koreáé és Mexikóé együttvéve.
A második világháború utáni gazdasági növekedés alatt sok cég a központját más nagyvárosokból, például Oszakából is Tokióba helyezte. Ezzel kezdődött el a népesség rohamos növekedése, és a lakásárak égbe szökése.
A tokiói tőzsde a második legnagyobb tőzsde a világon.
Tokió a világ egyik legnagyobb városa, 23 kerületében több mint 8 millió ember lakik. Nappal a népesség 2,5 millióval megnő, a városba érkező munkások és diákok miatt, akik naponta utaznak be a központba. Ez legjobban a három központi kerületben, Csijodában, Csuóban és Minatóban érezhető, ahol a három rész összlakossága éjjel 300 000, nappal viszont majdnem 2 millió fő.
Tokióban 5 jelentősebb kisebbség él: kínaiak (120 331), koreaiak (103 191),filippinók (31 505), amerikaiak (18 043) és a britek (7 585).
Terület szerint | Tokió prefektúra 23 kerület Nyugat-Tokió (Tama) Szigetek | 12,36 millió fő 8,34 millió fő 4 millió fő 27 000 fő |
Kor szerint | Fiatalkorú (0-14 év között) Dolgozó (15-64 év között) Nyugalmazott (65 év felett) | 1,433 millió fő (12%) 8,507 millió fő (71.4%) 2,057 millió fő (16.6%) |
Napszak szerint | Nappal Éjjel | 14,667 millió fő 12,017 millió fő |
Nemzetiség szerint | Külföldi származású lakos | 353 826 fő |
Év szerint | 23 kerület | 1875 – 595 900 fő 1935 – 5 875 667 fő 2005 – 8 336 612 fő |
Ázsiai fővárosok
Abu-Dzabi · Ammán · Ankara · Aşgabat · Asztana · Bagdad · Baku · Bandar Seri Begawan · Bangkok ·Bejrút · Biskek · Damaszkusz · Dakka · Dili · Doha · Dusanbe · Iszlámábád · Hanoi · Jakarta · Jereván ·Jeruzsálem · Kabul · Katmandu · Kuala Lumpur · Kuvaitváros · Malé · Manáma · Manila · Maszkat ·Moszkva · Nepjida · Peking · Phenjan · Phnompen · Rijád · Sri Jayawardenapura Kotte · Szanaa ·Szingapúr · Szöul · Taskent · Tbiliszi · Teherán · Tokió · Ulánbátor · Vientián
Mint Japán oktatási központja, Tokióban számos egyetem, főiskola és szakiskola működik. A városban találhatók az ország legelőkelőbb iskolái, így aTokiói Egyetem, a Keio Egyetem, a Hitocubasi és a Vaszeda Egyetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése